4. fejezet

 Sziasztok, meghoztuk a frisset!! :)) Köszönjük a kommenteket, amiket az előző fejezetekhez írtatok ;)
Jóó olvasást!! XOXO Bogiiii, FallenAngel
Hihetetlenül ostobának éreztem magam… kis híján bele szerettem a következő áldozatomba. A lány, Gabee őrzöttje volt, de Gabeenak meg kell halnia! És akkor a lánynak is…  De még sem tudtam rá gondolni halottként, mert akkor hűvös méregként járta át a testemet hideg magány…

-          Kötözzétek meg!- szűrtem ki a fogaim között. Sajnos most nem voltam rá képes, hogy döntsek. Zavarodott voltam és ingerült.

-          Hagyatok!- mondta Naomi, mint kiderült, ez a neve, ha Gabee őrzöttje.

Jeremy megfogta a lány csuklóját, ami egy pofont akart lesújtani a nálam sokkal nagyobb és erősebb fiúra.

Peter segített kikötözni a lányt a napaliba, majd mindketten visszatértek és tanácstalan arckifejezést mutatva néztek maguk elé.

-          Nem ölhetjük meg!- mondtam halkan, mire mindannyian döbbenten pillantottak felém.

-          De miért nem?- kérdezte Peter.

-          Öhm… én ismerem őt!- vallottam be.

-          Honnét?- bombáztak a keresztkérdéseikkel.

-           A bálról… én meg…- sóhajtottam egyet, majd folytattam- én megcsókoltam!

Pár másodpercig mindenki elgondolkozva nézet rám. Tudták jól, hogy pont én nem vagyok az, aki meggondolatlanul viselkedik és, hogy nem vagyok valami érzelgős emberke… De Naomi annyira megbabonázott azon éjjel, hogy talán még a saját nevemet sem tudta volna kinyögni abban a pár percben.

-          Dylen, akkor mi lesz?! Te hajtogatod, hogy végeznünk kell az angyalokkal, és ne törődjünk semmi mással, és most te állsz elő ezzel a hülyeséggel?- mondta vádlón Peter.

-          Nem tudom, hogy mi legyen!- vágtam rá kétségbe esetten. Tényleg nem tudtam… nem várhatom el hogy megértsenek, hisz én sem próbáltam megérteni soha őket! Az tény, hogy Gabeenak meg kell halnia, de Naominak egy haja szála sem görbülhet. Nem értem, mi ez a túl buzgó féltés bennem, a lány iránt. Csak azt tudom, hogy fontos számomra, pedig nem ismerem és valószínűleg nem is fogom, de megörülnék, ha neki baja esne…

-          Valamit pedig találj ki!- mondta halkan Peter, majd kisétált haragosan, akit követte Jeremy. Az öcsém nem dühösen nézet fel rám, inkább megértően. Kék szemei szeretett tükröztek, ahányszor csak rám nézet. Annyira más volt Tayler… neki nem szabadna köztünk lennie. Neki még mindig angyalnak kellene lennie.

-          Nyugi tesó, majd megbékélnek!- küldött felém egy bíztató mosolyt.

-          Lehet, de igazuk van. Választanom kellene… a lány élete, vagy a saját becsületem- mondtam.

Felvonultam a szobámba gondolkodni, de sajnos nem jutottam többre egész nap… Éjfél körül lenéztem a napaliba, ahol csak a lány ült még mindig a székhez kötözve. A neki készített ételből semmit nem evett…

Álmosan pillantott fel rám, majd amint megismert elfordította a fejét.

A csuklója már véres volt, annyit próbálkozott a szabadulással.

Leültem vele szembe a kanapéra és csak néztem… Gyönyörű volt, mint az nap éjjel is. Haja kieresztve hullót vállaira. Fájdalomtól csillogó szemei álmosan pislogtak.

-          Nem akarlak bántani!- súgtam neki, nehogy felébredjenek a fiúk.

-          Tudom!- nyelt egy nagyot, de nem volt hajlandó rám nézni- Hallottam az egyik haverodat beszélni! Ti Gabeet akarjátok, én pedig holmi csali volnék csak…

Nem válaszoltam, csupán a lábbai mellé térdeltem és szomorúan néztem fel rá.

-          Naomi. Én elmegyek ma éjjel!- a lány, kérdően pillantott rám- Megkeresem Gabeet és megölöm! Nem tenném, ha nem lenne rá okom, szóval ne próbálkozz lebeszélni! Ha vissza jöttem, és még élsz, akkor meg esküszöm rá, hogy soha többé nem esik bántódásod, mert én melletted leszek, örökké!

Naomi először vádló tekintettel méregetett, majd megváltott az arca… elkomorult. Bár nem tudót semmit, még is fájdalom tört rá.

Megfogtam arcát és csókot leheltem a homlokára, ez után felálltam és elindultam ki a házból.

Amint a sűrű, sötét éjszakában lépkedtem Gabee háza felé, szívem egyre jobban belesajdult, hisz ezzel nem csak a saját életemet sodrom veszélybe, ezzel Naomi élete is elvészhet, ha őrangyal nélkül kell tovább élnie...

De nem számít, hisz amint meg hal Gabee, a lánnyal együtt elmegyek, hogy levadásszam a maradék angyalt és az után nyugodt életünk lehessen, hisz én védelmezni fogom…az életem árán is!
                                                   Bogiii*


Utáltam, ha megkötöztek. Elvették azt, ami minden élőlénynek kijárt: a szabadságot. Úgy éreztem magam, mint egy kalitkába zárt madár. Tudtam, hogy mi fog most következni, de nem tudtam semmit sem tenni ellene. A semmittevés könnyeket csalt a szemembe. Csak egy cél lebegett a szemem előtt: Meg kell mentenem Gabeet! Hiszen egyedül ő maradt csak nekem. Mit tehetnék, ha ő sem volna?
És persze, itt volt Dylan. Megígérte, hogy vigyázz rám, hogy soha sem hagy el. De mi oka volt erre? Mert én tudom, hogy bármire képes lennék, hogy megvédjem őt, de ő miért? Őt is meg kell védenem Gabeetól, mert tudom, hogy a testvérem is képes fájdalmat okozni.
Teljesen össze voltam zavarodva. Ki kel szabadulnom! Újra megrángattam a kezemet, már vagy ezredszer, hogy Dylan kilépett az ajtón. A csuklóm síkos volt a saját véremtől, így próbáltam meg kibújtatni a kötélből, de az túl szorosan fonódott a kezem köré.
Az ajtóban Taylor jelent meg. Aurája az egész szobát bevilágította. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet egy ilyen fiatal és ártatlan fiú itt, ezek között a bűnözők között. Kezében egy tányért tartott, egy hatalmas nagy csokis sütivel. Már a látványtól éreztem, hogy beindul a nyáltermelődésem.
- Látom nem ettél semmit- jegyezte meg csüggedten, ahogy pillantása a tálcámra esett.
- Tudod, összekötözött kezekkel nem túl nagyok az esélyeim - próbáltam viccesre fogni a figurát, de nem sikerült túlzottan. Nem is lepődök meg, hiszen több, mint egy napja nem ettem, pedig én imádok enni. Most is egy hatalmas sült csirke lebeg a szemem előtt. Meg persze a csokis süti.
- Ó, sajnálom! - mentegetőzött, majd eloldotta a kezemet, én pedig rögtön neki estem az előttem lévő ételeknek. Pár perc alatt fényesre nyaltam a tányérokat, majd mint egy őrült, kikaptam Taylor kezéből a sütit, és azt is befaltam. Alig tudtam visszafogni a nevetésemet az arca láttán.
- Bocsi, de már régóta szemeztem vele - közöltem vele teli szájjal, erre ő csak elmosolyodott. - Taylor! - szólítottam meg rögtön, miután lenyeltem az utolsó falatot. - Te mit keresel itt?
- Hogy érted? Itt, mint az univerzum számos bolygójának egyikének, ilyen létformában, vagy itt, mint ebben a dohos nappaliban.
- Itt, mint itt. Hogy kerül ide egy olyan gyerek, mint te. Itt csak pszichopaták vannak, de te teljesen más vagy. Szóval, hogy kerülsz te ide?
- A bátyám miatt. Dylan megígérte nekem, hogy mindig vigyázni fog rám, mert hogy ő az idősebb, de én is vigyázok rá, hiszen a testvérem. A kor nem számít, csak a szeretet, nem igaz?
- Hihetetlen. Hogy szorulhatott nagyobb bölcsesség beléd, mint a legtöbb emberbe? Dylan a bátyád? - Egy ötlet kezdett körvonalazódni bennem - Bármit megtennél érte, hogy megvédd, igaz? Akár a tűzbe is képes is lennél elmenni.
- Ez csak természetes. A testvérek, még ha ki sem mutatják, szeretik egymást. Hiszen egymással lesznek egy egész.
- Tudod, Gabee az én testvérem, és meg akarják ölni. Te mit tennél a helyemben?
- Kimennék az ajtón, ami nyitva van, míg a fogva tartóm az ablakon bámul ki - bökött az említett ajtóra, majd felállt és kibámult az ablakon. Az állam is leesett. Ez most komoly?
- Köszönöm - szóltam, majd kirohantam a szabadba, hogy megállíthassam Dylant, mielőtt valami ostobaságot csinál... 

                                                   Fallen Angel*

Elsőőő díj :)

Sziasztok!
Kaptunk egy díjat Annahtól, amit nagyon szépen köszönünk!!! :)) <3<3
A szabály, hogy négy emberkének adjuk tovább, hát itt lenne mindkettőnktől 2-2 blog:
 
FallenAngel. http://kulonlegesek.blogspot.com/ és http://amarillisz.blogspot.com/
Bogiii.          http://halalangyala00.blogspot.com és http://darksideinmyheartis.blogspot.com/


Még egyszer köszönjük! ;)

3. fejezet

Sziasztok! Végre elkészült a friss fejezett,a amihez jó olvasást kivánunk! Köszönjük a sok kommentett, amit az előző fejezethez küldtetek, reméljük ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket és kedvetek támad kommit írni!! XOXO Bogiii, FallenAngel
(Dylen szemszöge)
Mikor a nap lemegy... a hold felébred. A jó elalszik, a rossz feléled. Az éj, sötét. Benne telis tele olyan lényekkel, akik lelküket már eladták, de a testük kéjének csillapításának érdekében újból és újból elő jönnek.
Vadásznak és mindig győznek, hisz nincs ki megakadályozná őket.
Három kóborló bukott angyal, kik becsületüket vennék vissza, ugyan azon éj sötétjében keresték azt ami nem engedte, hogy elváljanak megcímkézte mivoltjuktól, a bosszút.
Ezek vagyunk és maradunk, míg Gabee és a társai holtan nem végzik. Bűn mit teszünk, de nincs ki elbírálja a dolgokat, így magunk leszünk a bírálat, mi lesújt a vétkes angyalokra.
- Halkan, nehogy valaki észre vegyen valaki!- zavarta meg Peter csendes suttogása a már szinte beteges monológom, minden napos le futtatásában.
Gabee hatalmas házának ajtajában álltunk. Míg mi figyeltük az utcát Jeremyvel, addig Peter már szorgosan dolgozott azon, hogy feltörje a zárat.
Egy halk kattanás jelezte a munka sikerét, majd Peter belökte a barna, kétszárnyú ajtót és már bent is voltunk. Sötét volt a házban... mintha csak Gabee lelkébe látnánk bele...
- Ne csapjatok zajt! És véletlen se kapcsoljátok fel villanyt! Semmi szükség rá, hogy kijöjjön a rendőrség!! Csak annyi a dolgunk, hogy átkutassuk a házat, valami gyanúst keresve!- magyarázta Peter.
- Még is mi számít gyanúsnak?- ráncolta a homlokát Jeremy.
- Mintha nem tudnád!- fogatta a szemét Peter- jegyzetek, bukott angyalokról ; angyal kés....
Jeremyvel össze néztünk. Tudtam jól, hogy mire gondol... Mi nem "házkutatást" szoktunk rendezni az őrangyaloknál, inkább elkapjuk őket és kész. Igaz... Gabeet ne tudtuk elsőre elfogni, mint a többi angyalt, ezért a hagyománnyal szakítani kellett és Peter agyjárására kellett hagyni a dolgot, ami azt diktálta, hogy ma éjjel, nem a tévét bámulva, pizzát eve töltsük az estét, hanem egy bolond őrangyal házában kutakodjunk....

Pedig mennyivel jobb lenne otthon, a törőmet élezgetve arra a gyönyörű lányról ábrándozni...
- Oké- súgta Jeremy morcosan. Nem szerette, ha valaki kioktatta, pláne ha az a valaki Peter volt.
Felkapcsoltuk a zseblámpákat és elkezdtük a keresgélést. Én az emeleten, míg a többiek a földszinten néztek körbe. Gabee szobájában kutakodtam. Először a számítógépen lévő adatokat vizsgálgattam, majd a szekrénybe is benéztem.
Nem találtam semmit... valószínűleg Peterék sem, mert elég halkan voltak lent.
Az ajtó kitárult és a villany felkapcsolódott. Már készültem, hogy Jeremyvel kiabáljak, amiért elfelejtette, hisz csak neki lehet annyi esze, de mikor megfordultam nem Jeremyt pillantottam  meg a küszöbön ácsorogva.
Gabee állt ott döbbent arckifejezéssel, gondolom nem arra számított, hogy egy bukott angyal kotorászik szekrényében, pláne, akit maga kutatott a sorsára...
A telefonom csengeni kezdett. Szép lassan a fülemhez nyomtam, mindvégig Gabeen tartva a szemem, aki mozdulatlanul állt még mindig az ajtóban.
- Héé haver, asszem Gabee már az emeleten van!- mondta Jeremy.
- Észre vettem!- mondtam, mérgesen, majd kinyomtam a telefont.
Felálltam, majd pár pillanatig méregettem Gabeet, végül felé indultam, mire kifutott a szobából, le a lépcsőn. Utána eredtem és meg könnyebbülten láttam, hogy nem tudott elmenekülni, mert Jeremyék előbukkantak és ökölharcba keveredett velük.
Míg Peter,a lefogásában segédkezet, addig Jeremy erősen ütlegelni kezdte Gabeet. De az egyik jobbos akkorára sikeredet, hogy még Peter kezéből is kiütötte.
Gabee felszakadt szájjal és vérző orral állt fel az angyalkését szorongatva és támadóan felénk szegezve. Az angyalkést annyit tett, hogy képes volt bármilyen természet feletti lényt megsebezni, legyen az angyal, démon, szellem... vagy a mi esetünkben bukott angyal.
- Az édeshármas bevetésen mi? De had mondjam el, engem nem fogtok megölni! Nem tudtok semmit!- hadarta
- Kell annál többet tudni, hogy miattatok tartunk ott ahol.... Te és a haverjaid! Mind árulók vagytok!- mondtam hideg hangon.
- Én nem vagyok olyan már!- kiabálta könnyes szemekkel.
-A te fajtád soha sem változik... örökké közéjük fogsz tartozni!!- nevetett fel gúnyosan Jeremy.
Gabee szívesen neki ment volna Jeremynek és kiabált volna vele, de inkább a dühét lenyelve, az ajtó felé hátrált.
- Engem nem öltök meg!- hajtogatta, majd kiszaladt az ajtón.
- Utána megyek, ti menjetek vissza!- magyaráztam és már futottam is Gabee után.
Az utca sötét volt és csendes. Hosszú ideig követtem Gabeet. De egy idő után eltűnt és hiába kerestem, nem találtam.
Gondolkozva fordultam vissza és indultam haza. Kizárt, hogy ma megtalálom és ki tudja? Lehet, hogy úgy rá ijesztettünk most, hogy eltűnik a városból és többé nem találjuk...
Fáradtan értem haza. Emlékeztem, hogy Jeremy és Peter lelkesen beszélnek valami lányról, akit elkaptak. Nem igazán tudtam figyelni rájuk. Felmentem a szobámba és befeküdtem az ágyba, mire az álom habozás nélkül elnyomott...                          Bogiii

(Naomi szemszöge)
Ashley épp szerelmi bánattal küzdött, mert a srác, akivel a bálon táncolt nem akarja felhívni. Ezek a tinigondok- gondoltam magamban, majd sóhajtottam. Ez miatt sétálok most tök egyedül haza fele a moziból, ahova elrángatott, mert úgy hallotta, hogy Kevin is ott lesz. Csak nem vette számításba, hogy tényleg ott volt, és a srác valami nevetséges magyarázattal rávette, hogy menjenek el ketten. Ki tudott volna ellenállni azoknak a bociszemnek  amit Ashley akkor meresztgetett? Hát én nem.
 Szóval, most egy idióta srác miatt gyalogolok több háztömbnyit, úgy, hogy teljesen besötétedett. New York pedig nem a közbiztonságról híres. Persze taxira nincs pénzem, mert mindent otthon hagytam, mert túl hirtelen kellett valaki miatt eljönnöm otthonról.
 Elértem a Central Parkot, ahonnan valószínűleg több perverz állat is figyel, és várja, hogy belépjek és elhurcoljon a kéjbokrához, mert nekik nem telik többre.
 Szóval újabb talány: Merre menjek? A parkon keresztül, ahol beteg állatok lapulnak vagy a kivilágított úton, ahol autók is járnak. Hát persze, hogy a parkot fogom választani. Ha öngyilkos akarok lenni, de mivel nem, így elindultam a kivilágított utcára.
 Már majdnem kiértem a sarokra, amikor valaki befogta a számat és egy súlyos tárggyal leütöttek. A sötétség hirtelen ragadott magával.

Csöpp. Csöpp. Csöpp. Hol vagyok?  Miért van bekötve a szemem? Miért nem tudom mozdítani a karom? Csöpp. Csöpp. Csöpp. Miért nem javítják meg azt a fránya tetőt?
 Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, miközben a másodperceket számoltam.
- Felébredt- szólt egy kellemes bariton hang, majd durván letépték a fejemről a kendőt. Egy sötét szőke srác állt előttem, nem lehetett több 20 évesnél és mégis, a tekintete olyan könyörtelenségről árulkodott, amit csak hosszú évek alatt lehet összegyűjteni. Láttam már Apu szemében, amikor még katona volt.- Így több hasznunkra lesz, mint holtan- jelentette ki, mire a hátam mögül kuncogást hallottam. Próbáltam a hang irányába fordulni, de rögtön éles fájdalom hasított a nyakamba, mire újra hallottam a kuncogást. Lángoló szemekkel néztem fel az előttem álló srácra.
- Ki vagy te? És ...- kezdtem a kérdések hadába, de a fiú a számra tapasztotta a kezét.
- Jobb, ha meg se mukkansz! Peter! Szólj Taylornak, hogy hozzon egy pohár vizet!- szólt a hátam mögött lévőnek, majd újra felém fordult- nem azért hagytunk életben, hogy most szomjan halj- mosolyodott el "kedvesen"-, és hidd el, élve kell találkoznod Dylennel. Imádni fogod- elengedte a számat és eltűnt az egyik ajtóban. Hevesen elkezdtem rángatni a kezem, hogy megszabaduljak a bilincsként tartó kötelektől, de ekkor meghallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó, majd csukódik. Remélem valaki épp elment, és nem az a bizonyos Dylen jött, hogy bebizonyítsa, hogy miért is kell imádnom. Egy sötét alak jelent meg a folyosón, majd el is tűnt és most a szoba ajtó csukódott, Szóval elfáradt abban, hogy őrült módon idegeneket rabolnak el ok nélkül.
 Hirtelen elém ugrott egy kis szőke srác, mire egy halk sikoly hagyta el a számat.
- Ne aggódj, én nem vagyok olyan dilis, mint Jeremy - körözött a mutató ujjával a halántékánál. Meglepődtem, hogy ez a fiatal fiú, hogy kerül ide, hiszen olyan ártatlannak látszik.- Szomjas vagy?- a kérdés megdöbbentett, és mikor nyelni próbáltam, éreztem, hogy a torkom teljesen ki van száradva, így bólintottam.- Nem oldozhatlak el, szóval meg kell itassalak, de ne félj, nem fogom rád borítani. Remélem- a számhoz rakta a pohár szélét. Nagy kortyokkal ittam ki a tartalmát.
- Köszönöm- szóltam rekedten. Válaszul csak egy mosolyt kaptam, majd ő is elment.- A francba...!- káromkodtam egy sort, majd vadul kezdtem el rázogatni a kezem. Hirtelen erős fájdalom érte a csuklómat, ahogy egy szög végig karcolta. És ekkor egy kis villanykörte gyulladt ki a fejem felett. A kötelet erősen a kiálló tárgynak dörzsöltem, míg meg nem éreztem, hogy a szorítás enyhül a kezemen.
 Miután lehullt rólam a kötél elkezdtem kioldani a lábamon lévőt, majd pár pillanat múlva már szabadon álltam a szék előtt, amihez az előbb még ki voltam kötözve.
 Lábujjhegyen osontam ki oda, hol a konyhát sejtettem, hátha találok ott egy hátsó kijáratot. Az elsőt nem használhattam, mert annak rettenetesen nyikorogtak a zsanérjai.
 Megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy a háznak ez a része üres, de egyből el is komorultam, mikor észrevettem, hogy nincs hátsó kijárat és az ablakon is rács van. Tehát az egyedüli kijárat a bejárati ajtó.
 Ijedten fordultam meg mikor hallottam, hogy valaki közeleg. Lekaptam a pultról egy serpenyőt, hátha használnom kell, majd beugrottam egy szekrény mögé.
 A szívem őrült tempóban kezdet el verni, mikor meghallottam az ajtó halk nyikorgását, majd nehéz léptek zaját. A konyhába túl sötét volt, ahhoz, hogy kivegyem annak az alakját, aki épp most állt meg előttem háttal. Magamba imádkoztam, hogy hamar tűnjön el, és hogy ne keljen a fegyveremet használnom.
 De az idegen csak állt ott és bambán bámult ki az ablakon. Hirtelen meggondolásból, hogy nincs más lehetőségem, halkan mögé léptem és ütésre emeltem a serpenyőt. Mikor már lendítettem, hirtelen megfordult, megfogta a csuklóm és kicsavarta a kezemből a tárgyat, ami hangos puffanással érkezett a földre. A fájdalomtól felszisszentem és megpróbáltam kihúzni a kezemet az övéből. Az idegen elő vette a mobilját és a fényét az arcomra irányította. Amikor meglátott lemerevedett. Meg se mozdult, míg a kijelző fénye el nem halványodott, majd teljesen el nem sötétült.
- Mégis mit akartál? Megölni a reggeliddel? Legalább tiszta serpenyővel nyírj ki és ne egy olyannal, aminek szalonna és hagyma szaga van- szűre ki az összeszorított ajkai között.
- Ha lenne itt, olyan, hogy tiszta, akkor talán azt vettem volna elő. Vagy mi? Nem tök mindegy? Nem éppen ara gondoltam, hogy milyen edénnyel ütlek le, hanem ara, hogy ne vegyél észre!- sziszegtem.
 - Mi folyik itt?- dörgött annak a szőke srácnak a hangja az ajtóból, akit nem nagyon érdekelt, hogy élek-e vagy halok. Felkapcsolta a villanyt, így most már megláthattam, hogy ki tartja fogságban a kezemet. Mikor megláttam a gyomrom a torkomban volt és az állam a földet súrolta. Az a srác állt előttem, akivel még a bálon csókolóztam.
- Szóval te vagy Dylan? - kérdeztem, és még én is megijedtem a hangomból kihallatszódó méregtől...
FallenAngel