4. fejezet

 Sziasztok, meghoztuk a frisset!! :)) Köszönjük a kommenteket, amiket az előző fejezetekhez írtatok ;)
Jóó olvasást!! XOXO Bogiiii, FallenAngel
Hihetetlenül ostobának éreztem magam… kis híján bele szerettem a következő áldozatomba. A lány, Gabee őrzöttje volt, de Gabeenak meg kell halnia! És akkor a lánynak is…  De még sem tudtam rá gondolni halottként, mert akkor hűvös méregként járta át a testemet hideg magány…

-          Kötözzétek meg!- szűrtem ki a fogaim között. Sajnos most nem voltam rá képes, hogy döntsek. Zavarodott voltam és ingerült.

-          Hagyatok!- mondta Naomi, mint kiderült, ez a neve, ha Gabee őrzöttje.

Jeremy megfogta a lány csuklóját, ami egy pofont akart lesújtani a nálam sokkal nagyobb és erősebb fiúra.

Peter segített kikötözni a lányt a napaliba, majd mindketten visszatértek és tanácstalan arckifejezést mutatva néztek maguk elé.

-          Nem ölhetjük meg!- mondtam halkan, mire mindannyian döbbenten pillantottak felém.

-          De miért nem?- kérdezte Peter.

-          Öhm… én ismerem őt!- vallottam be.

-          Honnét?- bombáztak a keresztkérdéseikkel.

-           A bálról… én meg…- sóhajtottam egyet, majd folytattam- én megcsókoltam!

Pár másodpercig mindenki elgondolkozva nézet rám. Tudták jól, hogy pont én nem vagyok az, aki meggondolatlanul viselkedik és, hogy nem vagyok valami érzelgős emberke… De Naomi annyira megbabonázott azon éjjel, hogy talán még a saját nevemet sem tudta volna kinyögni abban a pár percben.

-          Dylen, akkor mi lesz?! Te hajtogatod, hogy végeznünk kell az angyalokkal, és ne törődjünk semmi mással, és most te állsz elő ezzel a hülyeséggel?- mondta vádlón Peter.

-          Nem tudom, hogy mi legyen!- vágtam rá kétségbe esetten. Tényleg nem tudtam… nem várhatom el hogy megértsenek, hisz én sem próbáltam megérteni soha őket! Az tény, hogy Gabeenak meg kell halnia, de Naominak egy haja szála sem görbülhet. Nem értem, mi ez a túl buzgó féltés bennem, a lány iránt. Csak azt tudom, hogy fontos számomra, pedig nem ismerem és valószínűleg nem is fogom, de megörülnék, ha neki baja esne…

-          Valamit pedig találj ki!- mondta halkan Peter, majd kisétált haragosan, akit követte Jeremy. Az öcsém nem dühösen nézet fel rám, inkább megértően. Kék szemei szeretett tükröztek, ahányszor csak rám nézet. Annyira más volt Tayler… neki nem szabadna köztünk lennie. Neki még mindig angyalnak kellene lennie.

-          Nyugi tesó, majd megbékélnek!- küldött felém egy bíztató mosolyt.

-          Lehet, de igazuk van. Választanom kellene… a lány élete, vagy a saját becsületem- mondtam.

Felvonultam a szobámba gondolkodni, de sajnos nem jutottam többre egész nap… Éjfél körül lenéztem a napaliba, ahol csak a lány ült még mindig a székhez kötözve. A neki készített ételből semmit nem evett…

Álmosan pillantott fel rám, majd amint megismert elfordította a fejét.

A csuklója már véres volt, annyit próbálkozott a szabadulással.

Leültem vele szembe a kanapéra és csak néztem… Gyönyörű volt, mint az nap éjjel is. Haja kieresztve hullót vállaira. Fájdalomtól csillogó szemei álmosan pislogtak.

-          Nem akarlak bántani!- súgtam neki, nehogy felébredjenek a fiúk.

-          Tudom!- nyelt egy nagyot, de nem volt hajlandó rám nézni- Hallottam az egyik haverodat beszélni! Ti Gabeet akarjátok, én pedig holmi csali volnék csak…

Nem válaszoltam, csupán a lábbai mellé térdeltem és szomorúan néztem fel rá.

-          Naomi. Én elmegyek ma éjjel!- a lány, kérdően pillantott rám- Megkeresem Gabeet és megölöm! Nem tenném, ha nem lenne rá okom, szóval ne próbálkozz lebeszélni! Ha vissza jöttem, és még élsz, akkor meg esküszöm rá, hogy soha többé nem esik bántódásod, mert én melletted leszek, örökké!

Naomi először vádló tekintettel méregetett, majd megváltott az arca… elkomorult. Bár nem tudót semmit, még is fájdalom tört rá.

Megfogtam arcát és csókot leheltem a homlokára, ez után felálltam és elindultam ki a házból.

Amint a sűrű, sötét éjszakában lépkedtem Gabee háza felé, szívem egyre jobban belesajdult, hisz ezzel nem csak a saját életemet sodrom veszélybe, ezzel Naomi élete is elvészhet, ha őrangyal nélkül kell tovább élnie...

De nem számít, hisz amint meg hal Gabee, a lánnyal együtt elmegyek, hogy levadásszam a maradék angyalt és az után nyugodt életünk lehessen, hisz én védelmezni fogom…az életem árán is!
                                                   Bogiii*


Utáltam, ha megkötöztek. Elvették azt, ami minden élőlénynek kijárt: a szabadságot. Úgy éreztem magam, mint egy kalitkába zárt madár. Tudtam, hogy mi fog most következni, de nem tudtam semmit sem tenni ellene. A semmittevés könnyeket csalt a szemembe. Csak egy cél lebegett a szemem előtt: Meg kell mentenem Gabeet! Hiszen egyedül ő maradt csak nekem. Mit tehetnék, ha ő sem volna?
És persze, itt volt Dylan. Megígérte, hogy vigyázz rám, hogy soha sem hagy el. De mi oka volt erre? Mert én tudom, hogy bármire képes lennék, hogy megvédjem őt, de ő miért? Őt is meg kell védenem Gabeetól, mert tudom, hogy a testvérem is képes fájdalmat okozni.
Teljesen össze voltam zavarodva. Ki kel szabadulnom! Újra megrángattam a kezemet, már vagy ezredszer, hogy Dylan kilépett az ajtón. A csuklóm síkos volt a saját véremtől, így próbáltam meg kibújtatni a kötélből, de az túl szorosan fonódott a kezem köré.
Az ajtóban Taylor jelent meg. Aurája az egész szobát bevilágította. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet egy ilyen fiatal és ártatlan fiú itt, ezek között a bűnözők között. Kezében egy tányért tartott, egy hatalmas nagy csokis sütivel. Már a látványtól éreztem, hogy beindul a nyáltermelődésem.
- Látom nem ettél semmit- jegyezte meg csüggedten, ahogy pillantása a tálcámra esett.
- Tudod, összekötözött kezekkel nem túl nagyok az esélyeim - próbáltam viccesre fogni a figurát, de nem sikerült túlzottan. Nem is lepődök meg, hiszen több, mint egy napja nem ettem, pedig én imádok enni. Most is egy hatalmas sült csirke lebeg a szemem előtt. Meg persze a csokis süti.
- Ó, sajnálom! - mentegetőzött, majd eloldotta a kezemet, én pedig rögtön neki estem az előttem lévő ételeknek. Pár perc alatt fényesre nyaltam a tányérokat, majd mint egy őrült, kikaptam Taylor kezéből a sütit, és azt is befaltam. Alig tudtam visszafogni a nevetésemet az arca láttán.
- Bocsi, de már régóta szemeztem vele - közöltem vele teli szájjal, erre ő csak elmosolyodott. - Taylor! - szólítottam meg rögtön, miután lenyeltem az utolsó falatot. - Te mit keresel itt?
- Hogy érted? Itt, mint az univerzum számos bolygójának egyikének, ilyen létformában, vagy itt, mint ebben a dohos nappaliban.
- Itt, mint itt. Hogy kerül ide egy olyan gyerek, mint te. Itt csak pszichopaták vannak, de te teljesen más vagy. Szóval, hogy kerülsz te ide?
- A bátyám miatt. Dylan megígérte nekem, hogy mindig vigyázni fog rám, mert hogy ő az idősebb, de én is vigyázok rá, hiszen a testvérem. A kor nem számít, csak a szeretet, nem igaz?
- Hihetetlen. Hogy szorulhatott nagyobb bölcsesség beléd, mint a legtöbb emberbe? Dylan a bátyád? - Egy ötlet kezdett körvonalazódni bennem - Bármit megtennél érte, hogy megvédd, igaz? Akár a tűzbe is képes is lennél elmenni.
- Ez csak természetes. A testvérek, még ha ki sem mutatják, szeretik egymást. Hiszen egymással lesznek egy egész.
- Tudod, Gabee az én testvérem, és meg akarják ölni. Te mit tennél a helyemben?
- Kimennék az ajtón, ami nyitva van, míg a fogva tartóm az ablakon bámul ki - bökött az említett ajtóra, majd felállt és kibámult az ablakon. Az állam is leesett. Ez most komoly?
- Köszönöm - szóltam, majd kirohantam a szabadba, hogy megállíthassam Dylant, mielőtt valami ostobaságot csinál... 

                                                   Fallen Angel*