3. fejezet

Sziasztok! Végre elkészült a friss fejezett,a amihez jó olvasást kivánunk! Köszönjük a sok kommentett, amit az előző fejezethez küldtetek, reméljük ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket és kedvetek támad kommit írni!! XOXO Bogiii, FallenAngel
(Dylen szemszöge)
Mikor a nap lemegy... a hold felébred. A jó elalszik, a rossz feléled. Az éj, sötét. Benne telis tele olyan lényekkel, akik lelküket már eladták, de a testük kéjének csillapításának érdekében újból és újból elő jönnek.
Vadásznak és mindig győznek, hisz nincs ki megakadályozná őket.
Három kóborló bukott angyal, kik becsületüket vennék vissza, ugyan azon éj sötétjében keresték azt ami nem engedte, hogy elváljanak megcímkézte mivoltjuktól, a bosszút.
Ezek vagyunk és maradunk, míg Gabee és a társai holtan nem végzik. Bűn mit teszünk, de nincs ki elbírálja a dolgokat, így magunk leszünk a bírálat, mi lesújt a vétkes angyalokra.
- Halkan, nehogy valaki észre vegyen valaki!- zavarta meg Peter csendes suttogása a már szinte beteges monológom, minden napos le futtatásában.
Gabee hatalmas házának ajtajában álltunk. Míg mi figyeltük az utcát Jeremyvel, addig Peter már szorgosan dolgozott azon, hogy feltörje a zárat.
Egy halk kattanás jelezte a munka sikerét, majd Peter belökte a barna, kétszárnyú ajtót és már bent is voltunk. Sötét volt a házban... mintha csak Gabee lelkébe látnánk bele...
- Ne csapjatok zajt! És véletlen se kapcsoljátok fel villanyt! Semmi szükség rá, hogy kijöjjön a rendőrség!! Csak annyi a dolgunk, hogy átkutassuk a házat, valami gyanúst keresve!- magyarázta Peter.
- Még is mi számít gyanúsnak?- ráncolta a homlokát Jeremy.
- Mintha nem tudnád!- fogatta a szemét Peter- jegyzetek, bukott angyalokról ; angyal kés....
Jeremyvel össze néztünk. Tudtam jól, hogy mire gondol... Mi nem "házkutatást" szoktunk rendezni az őrangyaloknál, inkább elkapjuk őket és kész. Igaz... Gabeet ne tudtuk elsőre elfogni, mint a többi angyalt, ezért a hagyománnyal szakítani kellett és Peter agyjárására kellett hagyni a dolgot, ami azt diktálta, hogy ma éjjel, nem a tévét bámulva, pizzát eve töltsük az estét, hanem egy bolond őrangyal házában kutakodjunk....

Pedig mennyivel jobb lenne otthon, a törőmet élezgetve arra a gyönyörű lányról ábrándozni...
- Oké- súgta Jeremy morcosan. Nem szerette, ha valaki kioktatta, pláne ha az a valaki Peter volt.
Felkapcsoltuk a zseblámpákat és elkezdtük a keresgélést. Én az emeleten, míg a többiek a földszinten néztek körbe. Gabee szobájában kutakodtam. Először a számítógépen lévő adatokat vizsgálgattam, majd a szekrénybe is benéztem.
Nem találtam semmit... valószínűleg Peterék sem, mert elég halkan voltak lent.
Az ajtó kitárult és a villany felkapcsolódott. Már készültem, hogy Jeremyvel kiabáljak, amiért elfelejtette, hisz csak neki lehet annyi esze, de mikor megfordultam nem Jeremyt pillantottam  meg a küszöbön ácsorogva.
Gabee állt ott döbbent arckifejezéssel, gondolom nem arra számított, hogy egy bukott angyal kotorászik szekrényében, pláne, akit maga kutatott a sorsára...
A telefonom csengeni kezdett. Szép lassan a fülemhez nyomtam, mindvégig Gabeen tartva a szemem, aki mozdulatlanul állt még mindig az ajtóban.
- Héé haver, asszem Gabee már az emeleten van!- mondta Jeremy.
- Észre vettem!- mondtam, mérgesen, majd kinyomtam a telefont.
Felálltam, majd pár pillanatig méregettem Gabeet, végül felé indultam, mire kifutott a szobából, le a lépcsőn. Utána eredtem és meg könnyebbülten láttam, hogy nem tudott elmenekülni, mert Jeremyék előbukkantak és ökölharcba keveredett velük.
Míg Peter,a lefogásában segédkezet, addig Jeremy erősen ütlegelni kezdte Gabeet. De az egyik jobbos akkorára sikeredet, hogy még Peter kezéből is kiütötte.
Gabee felszakadt szájjal és vérző orral állt fel az angyalkését szorongatva és támadóan felénk szegezve. Az angyalkést annyit tett, hogy képes volt bármilyen természet feletti lényt megsebezni, legyen az angyal, démon, szellem... vagy a mi esetünkben bukott angyal.
- Az édeshármas bevetésen mi? De had mondjam el, engem nem fogtok megölni! Nem tudtok semmit!- hadarta
- Kell annál többet tudni, hogy miattatok tartunk ott ahol.... Te és a haverjaid! Mind árulók vagytok!- mondtam hideg hangon.
- Én nem vagyok olyan már!- kiabálta könnyes szemekkel.
-A te fajtád soha sem változik... örökké közéjük fogsz tartozni!!- nevetett fel gúnyosan Jeremy.
Gabee szívesen neki ment volna Jeremynek és kiabált volna vele, de inkább a dühét lenyelve, az ajtó felé hátrált.
- Engem nem öltök meg!- hajtogatta, majd kiszaladt az ajtón.
- Utána megyek, ti menjetek vissza!- magyaráztam és már futottam is Gabee után.
Az utca sötét volt és csendes. Hosszú ideig követtem Gabeet. De egy idő után eltűnt és hiába kerestem, nem találtam.
Gondolkozva fordultam vissza és indultam haza. Kizárt, hogy ma megtalálom és ki tudja? Lehet, hogy úgy rá ijesztettünk most, hogy eltűnik a városból és többé nem találjuk...
Fáradtan értem haza. Emlékeztem, hogy Jeremy és Peter lelkesen beszélnek valami lányról, akit elkaptak. Nem igazán tudtam figyelni rájuk. Felmentem a szobámba és befeküdtem az ágyba, mire az álom habozás nélkül elnyomott...                          Bogiii

(Naomi szemszöge)
Ashley épp szerelmi bánattal küzdött, mert a srác, akivel a bálon táncolt nem akarja felhívni. Ezek a tinigondok- gondoltam magamban, majd sóhajtottam. Ez miatt sétálok most tök egyedül haza fele a moziból, ahova elrángatott, mert úgy hallotta, hogy Kevin is ott lesz. Csak nem vette számításba, hogy tényleg ott volt, és a srác valami nevetséges magyarázattal rávette, hogy menjenek el ketten. Ki tudott volna ellenállni azoknak a bociszemnek  amit Ashley akkor meresztgetett? Hát én nem.
 Szóval, most egy idióta srác miatt gyalogolok több háztömbnyit, úgy, hogy teljesen besötétedett. New York pedig nem a közbiztonságról híres. Persze taxira nincs pénzem, mert mindent otthon hagytam, mert túl hirtelen kellett valaki miatt eljönnöm otthonról.
 Elértem a Central Parkot, ahonnan valószínűleg több perverz állat is figyel, és várja, hogy belépjek és elhurcoljon a kéjbokrához, mert nekik nem telik többre.
 Szóval újabb talány: Merre menjek? A parkon keresztül, ahol beteg állatok lapulnak vagy a kivilágított úton, ahol autók is járnak. Hát persze, hogy a parkot fogom választani. Ha öngyilkos akarok lenni, de mivel nem, így elindultam a kivilágított utcára.
 Már majdnem kiértem a sarokra, amikor valaki befogta a számat és egy súlyos tárggyal leütöttek. A sötétség hirtelen ragadott magával.

Csöpp. Csöpp. Csöpp. Hol vagyok?  Miért van bekötve a szemem? Miért nem tudom mozdítani a karom? Csöpp. Csöpp. Csöpp. Miért nem javítják meg azt a fránya tetőt?
 Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, miközben a másodperceket számoltam.
- Felébredt- szólt egy kellemes bariton hang, majd durván letépték a fejemről a kendőt. Egy sötét szőke srác állt előttem, nem lehetett több 20 évesnél és mégis, a tekintete olyan könyörtelenségről árulkodott, amit csak hosszú évek alatt lehet összegyűjteni. Láttam már Apu szemében, amikor még katona volt.- Így több hasznunkra lesz, mint holtan- jelentette ki, mire a hátam mögül kuncogást hallottam. Próbáltam a hang irányába fordulni, de rögtön éles fájdalom hasított a nyakamba, mire újra hallottam a kuncogást. Lángoló szemekkel néztem fel az előttem álló srácra.
- Ki vagy te? És ...- kezdtem a kérdések hadába, de a fiú a számra tapasztotta a kezét.
- Jobb, ha meg se mukkansz! Peter! Szólj Taylornak, hogy hozzon egy pohár vizet!- szólt a hátam mögött lévőnek, majd újra felém fordult- nem azért hagytunk életben, hogy most szomjan halj- mosolyodott el "kedvesen"-, és hidd el, élve kell találkoznod Dylennel. Imádni fogod- elengedte a számat és eltűnt az egyik ajtóban. Hevesen elkezdtem rángatni a kezem, hogy megszabaduljak a bilincsként tartó kötelektől, de ekkor meghallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó, majd csukódik. Remélem valaki épp elment, és nem az a bizonyos Dylen jött, hogy bebizonyítsa, hogy miért is kell imádnom. Egy sötét alak jelent meg a folyosón, majd el is tűnt és most a szoba ajtó csukódott, Szóval elfáradt abban, hogy őrült módon idegeneket rabolnak el ok nélkül.
 Hirtelen elém ugrott egy kis szőke srác, mire egy halk sikoly hagyta el a számat.
- Ne aggódj, én nem vagyok olyan dilis, mint Jeremy - körözött a mutató ujjával a halántékánál. Meglepődtem, hogy ez a fiatal fiú, hogy kerül ide, hiszen olyan ártatlannak látszik.- Szomjas vagy?- a kérdés megdöbbentett, és mikor nyelni próbáltam, éreztem, hogy a torkom teljesen ki van száradva, így bólintottam.- Nem oldozhatlak el, szóval meg kell itassalak, de ne félj, nem fogom rád borítani. Remélem- a számhoz rakta a pohár szélét. Nagy kortyokkal ittam ki a tartalmát.
- Köszönöm- szóltam rekedten. Válaszul csak egy mosolyt kaptam, majd ő is elment.- A francba...!- káromkodtam egy sort, majd vadul kezdtem el rázogatni a kezem. Hirtelen erős fájdalom érte a csuklómat, ahogy egy szög végig karcolta. És ekkor egy kis villanykörte gyulladt ki a fejem felett. A kötelet erősen a kiálló tárgynak dörzsöltem, míg meg nem éreztem, hogy a szorítás enyhül a kezemen.
 Miután lehullt rólam a kötél elkezdtem kioldani a lábamon lévőt, majd pár pillanat múlva már szabadon álltam a szék előtt, amihez az előbb még ki voltam kötözve.
 Lábujjhegyen osontam ki oda, hol a konyhát sejtettem, hátha találok ott egy hátsó kijáratot. Az elsőt nem használhattam, mert annak rettenetesen nyikorogtak a zsanérjai.
 Megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy a háznak ez a része üres, de egyből el is komorultam, mikor észrevettem, hogy nincs hátsó kijárat és az ablakon is rács van. Tehát az egyedüli kijárat a bejárati ajtó.
 Ijedten fordultam meg mikor hallottam, hogy valaki közeleg. Lekaptam a pultról egy serpenyőt, hátha használnom kell, majd beugrottam egy szekrény mögé.
 A szívem őrült tempóban kezdet el verni, mikor meghallottam az ajtó halk nyikorgását, majd nehéz léptek zaját. A konyhába túl sötét volt, ahhoz, hogy kivegyem annak az alakját, aki épp most állt meg előttem háttal. Magamba imádkoztam, hogy hamar tűnjön el, és hogy ne keljen a fegyveremet használnom.
 De az idegen csak állt ott és bambán bámult ki az ablakon. Hirtelen meggondolásból, hogy nincs más lehetőségem, halkan mögé léptem és ütésre emeltem a serpenyőt. Mikor már lendítettem, hirtelen megfordult, megfogta a csuklóm és kicsavarta a kezemből a tárgyat, ami hangos puffanással érkezett a földre. A fájdalomtól felszisszentem és megpróbáltam kihúzni a kezemet az övéből. Az idegen elő vette a mobilját és a fényét az arcomra irányította. Amikor meglátott lemerevedett. Meg se mozdult, míg a kijelző fénye el nem halványodott, majd teljesen el nem sötétült.
- Mégis mit akartál? Megölni a reggeliddel? Legalább tiszta serpenyővel nyírj ki és ne egy olyannal, aminek szalonna és hagyma szaga van- szűre ki az összeszorított ajkai között.
- Ha lenne itt, olyan, hogy tiszta, akkor talán azt vettem volna elő. Vagy mi? Nem tök mindegy? Nem éppen ara gondoltam, hogy milyen edénnyel ütlek le, hanem ara, hogy ne vegyél észre!- sziszegtem.
 - Mi folyik itt?- dörgött annak a szőke srácnak a hangja az ajtóból, akit nem nagyon érdekelt, hogy élek-e vagy halok. Felkapcsolta a villanyt, így most már megláthattam, hogy ki tartja fogságban a kezemet. Mikor megláttam a gyomrom a torkomban volt és az állam a földet súrolta. Az a srác állt előttem, akivel még a bálon csókolóztam.
- Szóval te vagy Dylan? - kérdeztem, és még én is megijedtem a hangomból kihallatszódó méregtől...
FallenAngel